Sokszor felmerül bennem a kérdés,mi emberek mik vagyunk? 

Érzünk,mint fa minek ágját,levelét fájdalmasan tépik,s utána tátongás mély bugyra ordít keservesen. 

Taszítunk,mint mágnes,mely megközelíthetetlen,mégis a legsebezhetőbb mikor kapcsolat mélysége alakul. 

Félünk,reszkető faágak vagyunk,melyt hűvös szellő ingat pontos mégis pontatlan ütemre. 

De hogy mik vagyunk mi sem tudjuk. 

Talán felfedezetlen faj,eltévedt kisállat,mi csak helyét keresi,mégsem találja.próbállsz megfelelni,elrejteni érzéseid,azok pedig később felfalnak,kitépik minden érzésed,s végül csonka valaki maradsz.Valaki,ki látszatra legkeményebb,mégis néha a leggyengébb.Talán csak el kellene fogadni,s rálátnál szíved mélyén rejtőző kulcsra,mi rozoga,megviselt ajtót nyit.S ajtóban ott áll megfáradtan lelked kis állata,ki helyét megtalálta.

köszönöm ha elolvasod!

Egyet értesz?;´)